Közösség
Egy EU szabványos játszótér magasabb színvonalat képvisel

Egy EU szabványos játszótér magasabb színvonalat képvisel

Először is kezdjük azzal a felvetéssel, hogy miért is érdemes külön figyelmet szentelni a játszóterek fejlesztésének? Miért lett az utóbbi években ennyire felkapott ez a téma, miért indulnak ezekre pályázatok, mint a Magyar Falu Program is, és miért ilyen népszerű ezzel foglalkozni?

Miért vannak egyáltalán EU szabványos játszóterek? A válasz egyszerű: azért, mert a játszóterek jelentik az első olyan közeget, ahol a gyerekek, már egészen kiskortól kezdve, a társas viselkedés alapszabályaival találkoznak. Mondhatni, az első szocializációs közegük, intézményi keretek nélkül. A szülő ott van velük, ami megadja a biztonságérzetet, nincs olyan stresszhelyzet, mint a bölcsődében vagy az óvodában, mégis már szoktatva vannak a többiekkel való interakciók kezelésére. Sokkal fontosabb terep a játszótér, mint elsőre gondolnánk!

Ezért is fontos beruházni a játszóterek fejlesztésébe, színvonalának és biztonsági szintjének emelésébe. Ennek a hivatásnak a képviselői az EU szabványos játszóterek! Egy EU szabványos játszótér ugyanis komolyabb biztonsági feltételeknek kell megfeleljen, ami által védettebbek a gyermekek az eszközhasználat során. Egy EU szabványos játszótér esetében nem csak a gyermekek kikapcsolódása a cél, hanem a biztonságos keretek garantálása mindehhez. Továbbá, egy EU szabványos játszótéren az eszközök is magasabb karbantartást kapnak, így a működtetés is a biztonsági előírásoknak megfelelően zajlik. Megbízható minőségű EU szabványos játszótér kialakításáért keresse fel bizalommal a faberland.hu oldalát!